Déli Vasút igazgatósági épület

A tengeri kikötőhöz  jutásra irányuló reformkori magyar törekvések („Tengerre magyar!”) az abszolutizmus időszakában csak az  osztrák vasútfejlesztéshez kapcsoltan érvényesülhettek. Noha Ausztriában az 1840-es évektől az államvasúti rendszert szorgalmazták, az időközben bekövetkezett pénzügyi válság miatt a meglévő állami vonalakat eladták, a továbbiak építését pedig magánvállalkozóknak engedélyezték. Így 1854-től hazánkban is hosszú időre a magánvasúti rendszer lett uralkodó. A három nagy magánvasúti társaság egyike volt az 1858-ban megalakult  cs. kir. szab. Déli Vaspálya Társaság (röviden Déli Vasút), amely a már meglévő osztrák és olasz  vasúttársaság egyesítésével, Rothschild báró és francia, angol csoportok tőkehátterével jött létre. Ekkor már létezett a Bécstől Triesztig vezető, a császárvárost az Adriával összekötő, 1857-ben befejezett törzsvonal.

Buda állomására (a mai Budapest Déli pályaudvarra) 1861 márciusában futott be az első teherszállítmány, majd áprilisban az első személyszállító vonat. 1873 júniusában már a Budapest – Fiume vonal is működött. A Déli Vasút magyar, dunántúli hálózatának hossza 1885 végére – szárnyvonalakkal együtt – 760 km-re növekedett (ez a Társaság Monarchiára eső teljes vonalhosszának 30 %-a volt). Az 1859-es olasz-francia-osztrák, majd az 1866-os porosz-osztrák-olasz háborút követően a Társaság lombard-velencei vonalait át kellett engednie Olaszországnak, sőt 1875-ben eladta az olasz kormánynak. Ehhez hozzájárult a magyar kormány, ennek fejében a Társaság beleegyezett egy budapesti üzletigazgatóság felállításába.

A tengeri szállításért a MÁV-val folytatott konkurenciaharc ellenére a trieszti kikötőt az I. világháború végéig a Déli Vasút birtokolta. A világháborút követően  a hálózaton a békekötések területi változásai nyomán  már négy ország osztozott. A magyar maradék 1923-tól Duna-Száva-Adria Vasút néven még  továbbra is magántársaságként üzemelt, végül a MÁV 1932-ben ezt is kezelésébe vette.

A kétemeletes igazgatósági épület első – a tehervágányokra merőleges – szárnya az 1860-as évek végén, a kiegészítő – a vágányokkal párhuzamos – szárnya 1910 körül épült. (Címe I. Mészáros u. 17-19. volt.)  A Társaság megszűnését követően, más intézményekkel együtt a Kereskedelemügyi Minisztérium hídtervezéssel foglalkozó osztálya kapott itt helyet. A II. világháború során (a teljes pályaudvarral együtt) rommá bombázták. Helyreállítására nem került sor.