Ugrás a tartalomra

Hanság Áruház, Hotel

Ády küldte be February 25, 2010 időpontban
Létrehozás
1974
Létrehozás intervallum
- 1974

A kapuvári ÁFÉSZ el- vagy bérbe adná a Hanság szállodát. Az 1974-ben készült (augusztus 17-én volt az átadás) épület szállodája napjainkban üres. A tulajdonos olyan befektető(ke)t keres, aki(k) megfelelően, és magas színvonalon működtetné(k) a hotelt. - írja a megyei lap

Bizonyára sokan emlékeznek azokra az időkre, amikor a hanság fénykorát élte. Több ezer négyzetméter alapterületen áruház, szálloda, étterem és söröző is működött (az áruház és a söröző még napjainkban is), a nyolcvanas évek közepén pedig ABC is épült az impozáns épület mellé. A fénykor nem túlzás, hiszen a 28 szobás szállodában hírességek pihentek meg, az étteremben a város legismertebb zenészei húzták, a sörözőben pedig remek hangulatú lakodalmakat tartottak.

A kilencvenes évek elején aztán egyre erősebb lett a konkurencia a kereskedelemben, s az ÁFÉSZ végül úgy döntött, az élelmiszer kiskereskedelemre specializálódik. A Hanság szállodát előbb maguk üzemeltették, majd a vendéglátó helyek után, a hotelt is bérbe adták.

Az utolsó nagy vendégsereg az úgynevezett "gorenjeláz" idején szállt meg a város Fő terén álló épületben, amikor a keletről nyugatra autózók hűtőszekrényekért utaztak Ausztriába.

A szálloda állapota a harminc év alatt folyamatosan romlott, végül már bérlő sem akadt, így három éve a tulajdonos a bezárás mellett döntött, hiszen már veszteséges volt az üzemeltetés.

Dr. Kiss Gyula, a kapuvári ÁFÉSZ elnöke kérdésünkre elmondta, komoly vevőre vagy bérlőre várnak, azt szeretnék, ha a rendeltetésének megfelelően működne a szálloda, és vendégeket fogadna. Mindehhez azonban komoly átalakításokra lenne szükség, hiszen a 28 szobás hotel felett, finoman fogalmazva is eljárt az idő. "Készek vagyunk olyan megállapodásra, amely a vevőnek és az eladónak is megfelel, hiszen célunk, hogy a város központjában ne álljon üresen az épület, hanem elégedett vendégek töltsék meg, ahogy az elmúlt húsz évben."

F: Kisalföld.hu Ivánkovics József 2008.06.26. 08:29

Cím

Kapuvár
Fő tér 27.
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok