Ugrás a tartalomra

Mohácsi látnivalók

egykor.hu küldte be April 5, 2011 időpontban
Hely/kategóriák

1978-as adatok:

Ferences templom és zárda (Kossuth Lajos u.). Homlokzati toronnyal, keskeny homlokzattal, díszes kapuval és háromboltszakaszos hajóval épült, 1740-ben. A templomhoz tartozó rendház egyemeletes, tízablakos épiilet, 1724-ben kezdték meg építését.

Maszkfaragó műhely (Budai Nagy Antal u. 29.). Itt dolgozik Kalkán Mátyás és Salga István maszkfaragó mester, akik ma is a régi, hagyományos módon készítik a busójáráskor használt álarcokat (maszkokat).

A Deák tér emlékmű mögötti részén áll a Kossuth filmszínház. Az Üttörőliget , a város szép parkja, a Dózsa György utcától jobbra terül el, a sétautak mentén művészi szobrok állnak.

A Széchenyi tér a város legszebb tere. A Dózsa György utca folytatását képező Szabadság utca jobb oldalán találjuk. Ha a téglalap alakú, kockakövekkel burkolt térrel szembefordulunk, jobb kéz felől az általános iskolát látjuk. Nemrégiben kis parkot létesítettek mögötte, s ott nyert elhelyezést 1974-ben Varga Imre Lenin-szobra.

Csatatéri (mohácsi) emléktemplom (Széchenyi tér). Fogadalmi templomnak is nevezik. Alapkövét 1926-ban tették le.

Városi Tanácsház (Széchenyi tér). Hosszan elnyúló, emeletes épület, amely eredetileg városháza céljaira épült, Árkay Aladár tervei szerint, 1926-1927 között.

A Jókai Mór utca kereszteződésénél áll az egykori Korona, ma Béke Szálló, amely 1910-ben épült.

Református templom (Kálvin u.). 1790-ben épült, egyetlen hagymasisakos homlokzati tornya van.

Fazekasműhely (Kálvin u. 14.). A család kis házimúzeumában Horváth János munkái láthatók.

A Szabadság utca végén, a Duna-parton emelkedik a Szovjet hősi emlékmű. Az utca bal oldalán áll a régi hajóállomás és vámhivatal, mellette a nemrégiben elkészült, modern vízrendészeti irodaépület.

Zsidó vértanúk emlékműve (Eötvös utca). A leégett izraelita lelkészlak és iskola helyén

Belvárosi r. k. templom (Tolbuhin u.). 1766-1790 között épült.

Görögkeleti (szerb) templom (Tolbuhin u.). A XVIII. században épült. 48 méter magas homlokzati tornya a város minden pontjáról jól látható.

Dorottya Múzeum (Szerb u. 2.). Négy termében „A mohácsi csata története" című állandó kiállítás látható.

Busó-oszlop. (Kóló tér). Totemoszlopra emlékeztető bronzszobor a Busó-oszlop Laluja András műve. 1967-ben állították fel, azóta e tér a busójárás (poklada) kiindulópontja.

Püspöki templom (II. Lajos u.). Szent Kereszt vagy Külvárosi templomnak is hívják. Berényi Zsigmond pécsi püspök építtette, 1742-ben.

Püspöki kastély (II. Lajos u.). Egyemeletes, 22 ablakos tornácos udvarú építmény, a kapu felett Berényi címerrel. Úgy tartják, hazánk egyik legszebb barokk épülete. 1739- ben kezdte el építtetni Berényi Zsigmond pécsi piispök, de csak halála után, 1799-ben fejezték be. Amikor a kastély a város tulajdonába keriilt, előbb huszárlaktanya volt, majd különböző közhivatalok költöztek be. Ma a Kisfaludy Károly Gimnáziumnak és a hozzá tartozó kollégiumnak nyújt otthont.

Lengyel hősök emlékműve (Hősök tere). Lechner Jenő tanár tervei szerint, 1931-ben készült az emlékmű

Ugyanezen a téren még két hasonló tárgyú emlékhelyet találunk : a Mohácson és vidékén elesett szovjet hősök közös sírhelyét (1947), valamint a bolgár hősök emlékművét (1955).

Kálvária-kápolna (Csatatéri emlékkápolna) (Eszéki út nyugati oldala). Király József pécsi piispök már 1807- ben elrendelte, hogy minden év augusztus 29-én egyházi szertartással és szentbeszéddel emlékezzenek meg a tragikus csatavesztésről.

A városhoz tartozó sziget, amelyet a Nagy-Duna és az úgynevezett Baracskai-Dunaág fog közre. Rendszeres kompjáratokkal érhető el.

Cím

Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok